2016. szeptember 21., szerda
2016. szeptember 18., vasárnap
Linkkatalógusok és a Levendula
Érdekes elgondolkodni arról, hogy a moly ellen gyakran a levendulával védekezünk. Nem szeretnénk, hogy megrágja a ruhánkat, hát beakasztunk egy nagy csokor levendulát a ruhásszekrényünkbe. "Hogy a könyveink se romoljanak meg", ott is elrejtünk egy csokor levendulát, vagy éppen nyilvánosan teszünk egy vázába, mintha csak díszíteni szeretnénk a könyvespolcot. A linkkatalógusok tartalmának romlásától eddig viszont nem óvott meg a levendula.
Persze lökött gondolat is, hogy a digitális térben egy, nem digitális jellemű tárgyat varázsszerként alkalmazzunk. Hogyan is működhetne? A szerver mellé tegyünk egy csokor levendulát, és higgye el, nem lesz több törött link!
Nem hiszem, hogy akár egyetlen linkkatalógus tulajdonos is elhinné ezt Európában. Ettől függetlenül lehetnek hölgyek, és akár még rajonghatnak is a levenduláért, az illatáért, magáért a látványáért is. Ha ez így van kattints ide:
http://levendula-noveny.blogspot.hu

2016. szeptember 13., kedd
2010. április 23., péntek
Egy reklámfilm a "linkkatalógusokról"
2-ért cserébe 44 link. Ez az ajánlata a "linkkatalógusok" filmjének, persze van még néhány feltétele a "különlegesen jó arányú linkcserének". Minimum 1-es PR értékű kell legyen a weboldalad, nem fogadják el, ha linkfarm felépítésű a weboldalad.
A lényeg kb. ennyi, persze érdemes figyelni egy-két különleges részletre: pl. a rendszerbe tartozó linkkatalógusok bármelyikére ráakadhadsz, és elvileg be is ajánlhatsz egy weboldalt, de a felhasználási feltételek át fognak irányítani a központi oldalra, és ott pedig emailben kell jelezned a szándékodat.
Ha azt vesszük linkcsereként nagyon előnyös, ha ezt a lehetőséget linkcserének vesszük. Hiszen a 2-ért cserébe 44 link az 1:22-es arány, ami a szokásos 1:1-es arányhoz viszonyítva az esetünkben sokkal jobb. Ám ezt mégiscsak linkkatalógusként nézném elsősorban, ahol nem linkcsere, hanem egyirányú link létrehozása a célunk. Ebből a szemszögből nézve kissé már kevésbé szép a leányzó fekvése, mégis a szintén linkcserét kérő, vagy feltételként megnevező katalógusokhoz képest méltányos ez a lehetőség.
Film a "Linkkatalógusokról"
Egy kattintást és egy kis nézelődést mindenesetre megér ez a kis film.

2010. április 12., hétfő
Hun-Web
A szigorúbb elbírálású linkkatalógusok közé tartozik a Hun-Web. Természetesen az elfogadási szabályainak nagy része természetes minden linkgyűjteménybe ajánló számára, de van néhány pont, ami a szigort erősíti, és maga az elbírálás folyamata (szubjektív elemei) szigorúbbak.
Nem jelenítik meg a már beküldött oldalakat még egyszer - ez teljesen természetes minden linkkatalógus esetén, illetve minden ajánló egyetért ezzel. Természetes, hogy az ajánlók is csak véletlen hibaként ajánlanak egy gyűjteménybe egy oldalt kétszer.
Nem jelenítenek meg hiányos, nem megfelelő leírással rendelkező, vagy leírás nélkül beküldött oldalakat. Ez a kikötés is a legelemibb elvárás megfogalmazása, és biztosan nincs ellene egy igényes ajánlónak sem kifogása. A megfogalmazott mondat viszont jelentős szubjektív mozgásteret is biztosít az elbíráló számára.
A nagybetűvel írt szavak alkalmazását is büntetik, tehát nem kívánnak teret adni, a figyelem felhívás ilyen módszereinek. Ez egy kicsit már ízlés kérdése, amelyik linkgyűjtemény ezt a kitételt megfogalmazza, az egy kicsit elutasító kíván lenni a marketinggel és a marketingeszközökkel. A linkkatalógusok többsége természetesen nem kíván karitatívkodni a webmesterekkel, és nem kívánja a marketingjüket szabadjára engedni az oldalukon. Persze vannak olyan oldalak, amelyek megvásárolhatóvá teszik a kiemeléseket, vagy más figyelem felhívó megjelenítéseket, tehát általuk irányított keretek között, szabályozottan eltűrik a saját oldalukon mások marketingjét, pláne, ha pénz is üti a markukat cserébe.
Az ingyenes tárhelyen elhelyezett oldalakat nem minden esetben veszik fel a katalógusba, de nem zárkóznak el előle egyértelműen. Figyelembe veszik az oldal korát, esztétikai megjelenését és természetesen a tartalmát is.
Kérik (és érezhetően el is várják) a visszamutató linkjük, vagy bannerük elhelyezését az ajánlott oldalon. Bár az ajánláskor nem kérik az elhelyezett link, vagy banner url-jét. Szóval lényegében linkcserét várnak el, nem egyszerűen csak linkhálózatunk növelésére ad lehetőséget.
hun-web linkkatalógus

Címkék:
Hun-Web,
linkcsere,
linkgyűjtemény,
linkkatalógus
2010. március 23., kedd
Startlap - Lap.hu oldalak
Magyarországon talán a legismertebb linkkatalógus a Startlap - Lap.hu oldalakkal. Ennek megfelelően szigorúbb elbírálásra is számít az ember, ha oldalt ajánl be. Mégis volt már meglepően kellemes élményem, amikor egy ingyenes szolgáltatónál lévő oldalt ajánlottam be, és mégis felvették, sőt megköszönték, hogy tartalmában illő, megfelelő oldalt ajánlottam a figyelmükbe.
Startlap - Lap.hu oldalak
Startlap - Lap.hu oldalak
Címkék:
Lap.hu,
linkgyűjtemény,
linkkatalógus,
startlap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)